A cég története
Az ATMOS gyár a Cseh Köztársaságban található Prágától északra, a mintegy 5000 lakosú Bělá pod Bezdězem bájos településen. Az üzem története remek példája az évszázados, magasan fejlett cseh ipar fejlődésének és lehetőségeinek.
A gyárat 1936-ban alapította Canar Jaroslav. Már az első termékek is a fa elgázosításának elvén alapultak, de nem kazánok voltak. A DOKOGEN márkát használták autók és hajók faelgázosító rendszereinek készítéséhez is. Ugyanezen a működési elven alapulnak a mai modern fa- és széntüzelésű kazánok.
Fagáz képződik magas hőmérsékleten, legalább 700-800 °C-on, nem teljes égés közben, korlátozott mennyiségű oxigén felhasználásával. A folyamat közben gázok szabadulnak fel a fából (vagy egyéb biomassza anyagból), amelyeket az égetéshez nyersanyagként használnak. Ezek közül több gyúlékony anyag, így a kapott magas hőmérsékletű keverék hűtés és szűrés után felhasználható benzinüzemű motorokban.
Az 1930-as évek elején a tömegtermelést lehetővé tevő technológia született, és Jaroslav Cankar a német modell alapján saját családi vállalkozást indított.
1942-ben a cég elkezdte az ATMOS kompresszorok fejlesztését és gyártását, melyet világszerte exportáltak az 1951-es államosításig.A német megszállás és az azt követő kommunista diktatúra ellenére a cég tovább folytatta a fatüzelésű kazánok, a könnyű haszongépjármű szerelvények és kompresszorok fejlesztését. Az első fa- és fahulladék tüzelésű kazánt először a Pragoterm vásáron mutatták be 1980-ban.
Napjainkig az ATMOS több, mint 70 különféle kazántípust fejlesztett ki, 13 szabadalommal védve őket. Az egyik első ilyen kazán volt az EKONOMIK. Jelenleg a Cankar család három generációja dolgozik a vállalkozásnál, biztosítva ezzel az európai piac ellátását energiatakarékos és környezetbarát minőségi kazánokkal. A cég alapítója, idősebb Jaroslav Cankar 2006-ban, 94 éves korában hunyt el.